Férfinek lenni biztos, hogy könnyebb?

Gyakran hallja az ember, hogy férfinek lenni - nem csupán a mai világban - mindig könnyebb volt. Mind testi szempontból, hiszen nincs szülési fájdalom, menstruáció, kevésbé megterhelő a klimax, mind lelki szempontból, hiszen egy férfi könnyebben tud érvényesülni a világban, legyen szó egy munkahelyről vagy egy szakemberrel, például festővel vagy szervizessel folytatott tárgyaláson. Emellett egy 30 éves férfi ugyanazzal a végzettséggel és megszerzett tapasztalattal ugyanazért a munkáért sokkal több pénzt kap, mint egy hasonló kvalitásokkal rendelkező nő. Nos, ez részben igaz, viszont a helyzet sokkal árnyaltabb és nem árt ilyen szempontból is szemlélni a dolgokat, még, ha ez sok nőt nem is vigasztal.

 

Egy férfit a kezdetektől, gyerekkorától különböző dolgokra nevelnek. A legelső, hogy a férfiak nem sírnak, a férfi viseljen el dolgokat, a sírás, a gyengeség lányos dolog, ami elítélendő és kerülendő. Ez meg is adja az alapját annak, hogy miért nehéz sokszor egy nőnek egy férfivel mély beszélgetéseket  és ezáltal mély kapcsolatot kialakítania. Hiszen a vele szemben lévő fél néhány éves korától abban nőtt fel, hogy az érzelmekről ne beszéljen, ne adjon gyenge pontokat, legyen erős, hiszen ő lesz a családfenntartó, aki nem engedheti meg magának a gyengeség - és ide tartozik akár az érzelmek kimutatása is - luxusát.

Emellett szintén tinédzserkori útravaló, hogy a lányok száma sosem probléma, értsd: nyugodtan csajozzon a fiatal és nem kell nagyon törődnie a lányok lelkével. Használja őket, majd dobja el gyakorlatilag. Az én szüleim kiskoromban elváltak, a mostohaapám konkrétan annyit mondott, amikor a szex, szerelem stb. téma felvetődött, hogy: "csajozz, ne foglalkozz a lányok lelkével, majd, ha jön egy olyan lány, aki gyönyörű is, értelmes is, feleségnek való lenne, na vele foglalkozz minden szempontból, testileg és lelkileg is". De arra nem tért ki, hogy mi lenne a "lelki foglalkozás". Mivel nekem fontos volt, hogy a másikkal ne csak testileg érezzem jól magam, hanem beszélgetni is tudjak vele, legyenek közös hobbijaink, programjaink, érdekelt a véleménye, gondolatai, ezért gyorsan a "menthetetlen", "nem is vagy férfi", "gyenge vagy" kategóriába kerültem - nem csak nála, hanem az osztálytársaimnál és a környéken lakó férfiaknál is. A felvetéseim, kérdéseim süket fülekre találtak. Biztos, hogy jó ez a fajta nevelés?

 

A neveltetésem azt eredményezte, hogy rövid időn belül én lettem az iskolában a lányok kedvence, mert velem lehetett beszélgetni, érdekelt a lelkük is, nem csupán a testük és őszintén tudtam rajongani olyan dolgokért, amelyek hallatán más fiúk csak kikerekedett szemmel néztek vagy undorodva elfordultak, mert azok a részletek nem érdekelték őket. Például, hogy melyik ruhadarab kényelmesebb vagy miért fontos a tisztelet egy kapcsolatban és mire vágynak a nők. Ugyanakkor sorozatosan kaptam az ÉLET-től a pofonokat is, hiszen a lányok elkönyveltek gyakorlatilag lelki szemetesládának, akinek borzasztóan hálásak voltak, hogy a szakításaik után meghallgattam és megvigasztaltam őket, majd ismét kifoghattak egy rosszfiút, de akivel kapcsolatra semmiképpen sem vágytak. Ha felhívtam a figyelmüket arra, hogy talán olyan srácokkal kellene kezdeniük, akik tisztességesek, jól bánnak velük, tisztelik őket, csak mosolyogtak. Egy idő után rendkívül frusztráló, még ha, nagyon megindító és jóleső is a "legyünk csak barátok" mottó és nagyon kiábrándító és fájdalmas a sok megalázás, visszautasítás. A legnagyobb pofonokat mindig a legcsinosabb, legszebb lányoktól kapta az ember, de lassan mégis felnőttem és igyekeztem nem feladni az elveimet, amelyek között az egyik legfontosabb a mások (különösen a nők) tisztelete.

 

Sajnos sokan maradnak gyakorlatilag gyernőttek és ez különösen a mai világban figyelhető meg. E kifejezés azokat takarja, akik általában 18-30 év közöttiek, alapvetően nagyon rendes, normális férfiak, tisztelettudók, de mégis nagyra nőtt gyerekeknek tekinthetők, mert vagy a szüleikkel élnek (ennek különböző okai vannak), például tanulnak, lakásra gyűjtenek, de gyakran nem elég ambíciózusak, jól elvannak az aktuális helyzetükkel, nem akarnak fejlődni, tanulni, előrelépni, s ha megismernek egy érettebb korosztályukbeli fiatal nőt, akkor rádöbbennek, hogy ők bizony az ő szintjéhez kevesek, mert nincsenek például konkrét életcéljaik, ambícióik, gyakorlatilag olyanok, mint ha a tinédzserkori álmaikat élnék meg - csak már jogilag felnőttek. Érdekes módon, az érettebb fiatal nőkkel való találkozás után, előfordulhat, hogy hirtelen észbe kapnak, de nem állítható minden esetben, hogy a nő lenne az inspiráló. A probléma az, hogy a szüleiktől sem kapnak megfelelő támogatást és neveltetést, hiszen a sokadik elutasítás után sem mérik fel és értik meg, hogy nekik az adott fiatal nő mellett nincs esélyük, gyakran akár zaklatóvá is válhatnak, pont emiatt, miközben a szüleik a háttérben biztatják őket, hogy ne adják fel az udvarlást.

 

A legnagyobb probléma, hogy nincs nő- és férfimodell, amelyet általánosságban és alapvetően a tinédzserek követhetnének. A szüleik gyakran nem azok, más személyekhez, akár családtagokhoz nem fordulhatnak, ezért marad az internet, akár a pornó világa, amelyből csak azt nem tudják megtanulni, hogy hogyan kellene a két nem képviselőinek egymással viselkedniük - az ágyon kívül.

 

 

S akkor ott vannak még az elvárások, hiszen egy férfitől elvárják, hogy biztonságot nyújtson, eltartsa a családját vagy legalább is ő keresse a több pénzt, megfelelő hátteret nyújtson, gyermeket neveljen, helyt álljon a munkahelyén és azon kívül. Mindeközben természetesen szeretne lelazulni, feltöltődni, a barátaival lenni, néha kirúgni a hámból és ami a legfontosabb: boldog lenni. De ez nem csak a férfiak, hanem a nők esetében is érthető. Az igazán jó dolog azonban az, ha a férfi elfogadja, hogy a legjobb barátja a felesége/barátnője és hogy a megnyílás nem gyengeség, hanem a másik fél a támasza, a társa mindenben. A megnyíláshoz azonban kevés az útmutató és mindenkinek magának kell megtalálni az útját, de a beszélgetés mindenképpen elengedhetetlen. Az őszinteség alap és igen e folyamat során érhetik az embert pofonok, de, ha nem próbálkozik valaki, nem is érhet el sikert. Az őszinteség mellett az empátia és a türelem is nagyon fontos. Így például el kell fogadni, hogy ha egy nő panaszkodik, akkor azzal a bizalmát fejezi ki az adott férfi felé, hiszen Neki mer megnyílni. Ilyenkor ezt nem "hisztinek" kellene felfogni. S néha az a legjobb, ha a férfi, nem is reagál semmit, csak ott van, esetleg megfogja a másik kezét, a szemébe néz, átöleli. Persze jobb lenne, ha lenne követhető nő- és férfimodell, így viszont előfordulhat, hogy magunknak kell azzá válnunk. Bármennyire is nem akarunk azok lenni adott esetben.