A mamuszon innen és túl

Közeleg a karácsony. Bár közel sem hull az a bizonyos pelyhes fehér hó, sőt, kétséges, hogy vajon lesz-e hó addig, vagy megint egy szinte őszi Szenteste elé nézünk. Valahol ez a kérdés háttérbe is szorult a koronavírus-járvány miatt. Igaz, ez a városokban járva egyáltalán nem tűnik fel, mert az emberek mérgezett egérként rohangálnak, ha kell, ha nem. Egyelőre nyoma sincs az ünnepi nyugalomnak, de a készülődésnek annál inkább. Hiszen: ajándékot kell venni. Akció van. Elintéznivaló van. Igen, járvány is van. S az élet nem állhat meg emiatt - lehet mondani.

 

Én viszont úgy gondolom, hogy a nagy rohangálásban pont arra lenne a legnagyobb szükség, hogy picit megálljunk, letegyük a lantot erre az évre, hiszen várjuk már nagyon az esztendő végét. Mert megérdemeljük - mindannyian. A nyugalmat, a pihenést, a feltöltődést, az énidőt és a szeretteinkkel való beszélgetést, ünneplést, közös ebédet vagy vacsorát, nevetést. S, hogy hálát adjunk azért, amink van. Mert a sok rossz mellett, ami történt velünk - kivel több, kivel kevesebb -, talán ez a legfontosabb. Élvezni a nyugalmat, örülni annak is, amikor nincs semmi. Amikor nem kell készenlétben lennünk valami vagy valaki miatt. Csak kinyújtozhatunk, forralt bort kortyolgathatunk vagy éppen belebújhatunk a vadonatúj vagy éppen már kopottas mamuszunkba.

S meg kell értenünk, hogy akármilyen is odakint most a világ, a jó dolgok nem tűntek el nyomtalanul. Ugyanúgy vannak pozitív dolgok, amelyekből erőt meríthetünk, legyen az akár egy jó szó valamelyik családtagunktól, barátunktól vagy kollégánktól, vagy éppen egy apró mozzanat a természettől. Amely ott van, nyugalmat sugároz, erőt ad, csak nyitottnak kell lennünk rá, még, ha néha nehéznek is tűnik, mert fáradtak vagyunk vagy éppen nagyon elegünk van mindenből. A jó nem tűnt el a világból és soha nem is fog. Egy mosolyra vagy bátorításra minden korábbinál nagyobb szükség van és minden korábbinál többet is adhat pont most. Csak merjünk néha mosolyogni. Higgyük el, hogy nem olyan nehéz, mint amilyennek elsőre tűnhet. Ugyanolyan, mint köszönetet mondani. Mert az is jár mindannyiunknak.

 

A legfontosabb, hogy sose adjuk fel a hitet és a reményt. Még akkor sem, ha már nagyon elegünk van mindenből. Egy zeneszám, egy jó fürdő, egy csokoládé vagy házi sütemény, egy forralt bor vagy igen, akár egy unikornisos papucs, illetve mamusz is csodákat tehet. Még akkor is, ha nem a Mikulás hozza, hanem mi adjuk egymásnak. Vagy csak átéljük azt a pillanatot, amikor megvesszük magunknak, a másiknak vagy egymásnak. Mert adni, mint mindig, most is a legjobb dolog a világon. Felér egy mosoly vagy ölelés erejével. Az akarat, a hit, az empátia, a szeretet, a mosoly, az ölelés, a másik segítése és a jóság együtt olyan csapatot alkotnak, amely előtt még a természet vagy az univerzum erői is kénytelenek meghajolni.