Rajtunk múlik, hogy véget ér a sötétség?

December 21. a téli napforduló, ilyenkor a leghosszabb az éjszaka és az északi féltekén a csillagászati tél kezdetét jelenti. A tél bár hideg, de a maga módján nagyon is gyönyörű, köszönhető ez részben a hóesésnek, amely beragyoghatja a hosszú éjszakákat és reményt adhat a következő hónapokra és a közelgő tavaszt várva.

 

Arról már idén is lemondhatunk, hogy fehér karácsonyunk legyen. A hó Magyarország bizonyos részein szinte már csak az emlékekben él, miközben a környező államokban több méternyi esett le. Nekik legalább ennyi jutott. Nekünk maradt ez az igazából késő őszi, latyakos, szutykos valami, amit még esőnek sem lehet nevezni, mert valami hull, de az se nem hó, se nem eső. Az elmúlt napokban az időjárás és az emberek viselkedése is olyan volt, mint ha egyetlen egybefüggő, hosszú éjszaka lenne a Földön és a lelkekben. Mint ha az emberek is igazodtak volna az időjáráshoz. Ezen egyébként aligha lehet csodálkozni, különösen annak tükrében, hogy milyen volt a 2020-as esztendő. Az emberek többsége kimerült, elsősorban idegileg fáradt el, nem igazán tudott pihenni. Az év még a koronavírus-járvány nélkül sem lett volna feltétlenül nyugodt, de az végképp kimerítette az erőtartalékokat. A baj inkább az, hogy sokan a bennük felgyülemlett feszültséget nem sporttal, játékkal, olvasással, szexszel vezetik le, hanem kötözködéssel, vitákkal, verbális inzultusokkal. Mint ha ettől boldogabbak lehetnének.

Szerencsére egyre többen vannak olyanok, akik befelé fordulnak, összegeznek, átgondolják az eddigi életüket, a jó és a rossz döntéseiket, az álmaikat, a céljaikat és örülni tudnak, annak a kevésnek vagy éppen soknak, ami van az életükben. S keresik a fényt, a lelki és más sötétségből kivezető ösvényt, a jót, az apró örömöket. Ugyanis ilyenkor is meg lehet találni ezeket a dolgokat, akár egy csicsergő madár, akár egy mosoly, egy aranyos jelenet képében. Még igazán keresni sem kell ezeket az életképeket, elég csupán, ha az ember csak egy picit körülnéz a környezetében vagy jártában-keltében. Emellett az is nagyon fontos, hogy egyre többen értik annak fontosságát, hogy miért kell figyelnünk a környezetünkre, a Földünkre. A "zöld lét" sokaknak már nem csupán üres frázis, divatos szólam, hanem tudatos életmód. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy bizonyos típusú megvilágosodás vagy nevezhetjük akár öntudatra ébredésnek is. Bizonyos szempontból visszatérés a régi dolgokhoz, még ha a mostani környezet új, modern is.

 

Ezenkívül azt is jó látni, hogy vannak jó dolgok, még ha ezeket néha nagyítóval is kell keresni és nem azért, mert nincsenek, hanem, mert ezek reklámozása, az azokról való beszámolás nem túl népszerű téma a híradók szerkesztői számára. Ők ezeket a dolgokat általában letudják annyival, hogy egy-egy 30-60 perces hírblokk végére beadnak egy olyan hírt, hogy "Kis.... született az xy állatkertben". Mint ha ezzel akarnák megnyugtatni a saját lelküket is és bizonygatni kifelé, hogy lám, történnek jó dolgok is. Pedig ez az egész nem más, mint parasztvakítás, képmutatás. Érdeklődve várom, hogy ebből a társadalomnak mikor lesz elege.

 

Mert, ha másra nem is, de az idei esztendő arra tökéletes volt, hogy belássunk egy dolgot: ez az eddigi megszokott, képmutatásokkal teli, a saját nagyszerűségünket hirdető világkép bukásra van ítélve. Félreértés ne essék: az ember egy nagyszerű, lehetőségekkel teli élőlény, csak ezt be is kellene bizonyítania, túl kellene lépnie a megszokott, a Földet kizsákmányoló életmódján és szellemileg is meg kellene tisztulnia. Ideje lenne visszatalálni ahhoz a korszakához, amikor nem akart Istent játszani, sőt, több lenni Istennél, hanem elfogadta, hogy a természet része, sőt, fontos része és azzal körforgásban, harmóniában kell élnie, nem pedig még hozzá is járulnia például az egyes állat- és növényfajok kihalásához.

 

Emellett illene megfontolni azt is, hogy élhetünk úgy is korszerű módon, hogy a természettel szimbiózisban vagyunk, nem kell lemondanunk kényelmes és megszokott dolgokról, de azok úgy is megvalósíthatók, hogy nem hagyunk az élethelyünk testén és lelkén beforrni képtelen sebeket. Mert, ha továbbra is így cselekszünk, akkor ne csodálkozzunk a koronavírus-járványon és hogy a természet is véletlenül úgy kezel minket, mint egy élősködőt vagy mint egy vírust. Biztos, hogy arra a szerepre vágyunk? Én azt gondolom, hogy ránk férne már egy új hajnal - minden (testi és főleg) szempontból.