Visszatérés a normál kerékvágásba?

 

Az elmúlt hetekben, sőt, hónapokban gyakori szófordulat volt, hogy ha elmúlik a koronavírus-járvány, akkor visszatérhet végre az életünk a régi, megszokott, normál kerékvágásba. Igen, bizonyos szempontból nagyon jó lenne ez, de biztos, hogy arra van szükségünk?

A régi életrendhez való visszatérés azt eredményezné, hogy elsősorban nem kellene maszkot hordanunk, rettegnünk a megfertőződéstől, a gazdaság is magára találhatna, erőre kaphatna, újra lehetne kicsit mosolyogni, reménykedni, közösen ünnepelni és időt tölteni a családtagjainkkal és a barátainkkal. De más szempontokból biztos, hogy kell nekünk a régi kerékvágás? Hiányzik az, hogy reggel 1-2 órán át a munkahelyünkre zötykölődjünk, majd este ugyanezt megismételjük? Hogy ne mossunk kezet, ne figyeljünk a higiéniára? Ne tartsunk távolságot másoktól a boltban és ne adjuk meg nekik a magánszféra területét, miközben magunknak se várjuk el ugyanezt? Mondjuk azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a kézmosásnak és a fertőtlenítésnek amúgy maguktól értetődőknek kellene lenniük, kár, hogy ez annyi ember számára világraszóló újdonságot jelentett.

S vajon az is hiányzik, hogy a világ megszokott, tiszteletlen módon folytassa a működését? Hogy irtsuk az esőerdőket, hogy szinte végtelen hosszúságúra növekedjen a veszélyeztetett és a kihalásra ítélt fajok listája? Hogy minden ellenérzés és aggály nélkül zsákmányoljuk ki a Földünket? Hogy ne foglalkozzunk a környezetvédelemmel, a lakóhelyünk tisztaságával, kinézetével, a tudatos vásárlással, a rendelkezésre álló és igen, bizonyos szempontból javításra, finomításra váró, vagyis közel sem tökéletes digitális lehetőségekkel?

A baj nem az, hogy ragaszkodunk bizonyos dolgokhoz, hanem az, hogy nem használtuk és nem használjuk ki jól a rendelkezésre álló időt. Ugyanis, pont ebben az időszakban lehetett volna és még mindig lehetne erősíteni dolgokat (digitális oktatás, képzés, távmunka, ipari rendszerek korszerűsítése, robotok alkalmazása, környezetvédelem erősítése és még hosszan sorolható). Ehelyett minden egyes vezető arról papol, hogy vissza akarunk térni a régibe, mert az kell és annyira jó. Nem, nem jó. Az a megszokott, az eddig működött, a bevált. S, ha a Föld így működött, akkor miért ne mehetne minden tovább ugyanígy évtizedekig. Hiszen - még - nem haltunk bele. S különben is, játszhatjuk a f.sz.gyereket, hogy lám, az ember ezt is túlélte, már, aki szerencsés volt. S nem, nehogy elgondolkozzunk azon, hogy próbáljunk meg mindenkinek például munkát adni és ahhoz illő munkabért, amely nem a könyöradomány szintjén mozog. Ugyanígy nem erősítjük például azt, hogy az emberek ne legyenek stresszesek, fáradtak, ne kelljen naponta 2-4 órát közlekedniük a munkahelyükre és vissza, hanem legyenek helyben munkahelyek. Minél többen dolgozzanak otthonról, lehessenek minél több időt a szeretteikkel és a közelükben.

A mérgezett egérként közlekedés amúgy is megfigyelhető az emberek többségénél. Megyünk, mert csak. Igen, az emberiség azért jutott mindig előre, mert felfedező volt, mert ment, nem szegték kedvét a nehézségek. S azért is, mert használta a fejét, ésszel próbált meg élni. Pont azt tette, amit a mai egyedek nem tesznek. Pont most lehetett volna és még mindig lehetne leülni egyeztetni a társadalom és a gazdaság képviselőivel arról, hogy milyen közeljövőt akarunk, hogy megreformáljuk a mostani a világot, hogy ha végre elmúlik ez a járvány, akkor ne térjünk vissza a közelmúlt hibáihoz. De ez még csak fel sem merül. A régi, megszokott, környezetszennyezős világunkat akarjuk visszakapni. Követelőzünk, mint ha azt hinnénk, hogy nekünk bármi is jár ezen a Földön és nem csupán átmeneti vendégek vagyunk. Oda piszkítunk a szó valódi és átvitt értelmében is, ahol élünk. Ezt még a sokak által lenézett állatok sem csinálják. S mi a legrosszabb, még akár alkudozunk is, például a károsanyag-kibocsátási százalékokról, bármire hajlandók vagyunk, hogy ne kelljen feladnunk a kényelmes régi életünket. Nem kell 100 százalékos tisztaságú levegő, elég nekünk a 50 százalékos is. Nem kellenek az elektromos járművek 5 éven belül, elegendők azok 20 év múlva is. Önámítunk. S elégedetten pózolunk és mosolygunk, hogy már megint mennyire tettünk a környezetért. A fenéket, csak igyekeztünk kitolni azt a határidőt, amelyet már ezerszeresen megkaptunk és amely lehetőségekkel akkor sem éltünk. S minden önámító intézkedéssel, a régi kerékvágásba és világba való visszatérést célzó totyogással csak egy újabb lépést teszünk afelé, hogy mi is a kihalt fajok múzeumába tartozzunk. Pedig egy kis odafigyeléssel, fegyelmezettséggel, változtatással elérhetnénk azt, hogy ne kelljen maszkban élnünk hónapokig és az ablak mögül figyelnünk a világot ahelyett, hogy a tevékeny részesei lehetnénk. Amely egyébként pont a létezésünk célja és a feladatunk. S eközben elfelejtjük az örök igazságot, hogy változtatni sosincs (így még most sincs) késő.

 

 

 

A bejegyzéshez kapcsolódik két cikk: A koronavírus felforgatta az életünket, sok szempontból nem jön már vissza a régi világ és a Az ország jelentős része megbukott, pótvizsga nincs, évet kell ismételnünk: feltéve, ha megérjük.