Humanizmus - már egyetlen mosoly is segíthet

21. század. Digitális átállás. Okostelefonok. Okoskarórák. Okoskütyük. Okosminden. De vajon, hol van ebben az egész folyamatban a legfontosabb: az ember?

A köznyelvben elterjedt mondás alapján ne a telefonom vagy más készülékem legyen okos, hanem én. Nos, ezzel maximálisan egyet lehet érteni. A leghasznosabb dolgok is egy marék fémmé válnak, ha nincs mögöttük a használó és az ő lelke és agya. Miközben a világunk teljesen átalakul, egyre inkább elveszíti analóg jellegét és szinte már lépni sem lehet például az internet vagy az egyes digitális szolgáltatások nélkül, sajnálatos módon megfigyelhető, hogy a legfontosabb tényező, maga az ember is egyre gyakrabban szorul háttérbe. Pedig állítólag a saját életünket akarjuk minden fejlesztéssel könnyebbé és kényelmesebbé tenni, magunknak és embertársainknak akarunk jobb világot teremteni. Vagy a legtöbb esetben mégsem igaz ez?

Gyakran úgy tűnhet, hogy a humanizmus, az emberek és az állatok segítése kiveszett a mai világból. Holott ez egyáltalán nem igaz. Sokkal inkább arról van szó, hogy az igazán segítőkész emberek nem vágynak hírnévre, a sajtó sem foglalkozik kiemelten és az őket megillető helyen velük vagy a segítő szervezetekkel. A jóság, a jótett legfeljebb a 60 perces hírműsorok utolsó 1-2 percébe kerül be, mint ha az adott televízióadók be akarnák mutatni, hogy tessék, ők igenis megmutatják a világban történt jót is. Pedig ez közel sincs így. Őszintén: amikor valaki megnéz egy híradót, amelyben a 60 percből 58,5 percen át zúdulnak rá az olyan hírek, hogy: "megölte, elütötte, elsikkasztotta", akkor komolyan gondolja bárki is, hogy az 1-1,5 percben bemutatott "cuki hírek", mint például : "kis fóka született az .... állatkertben" képesek lesznek ellensúlyozni a korábbi mocskos hírzuhatagot? Hát, nagyon nem.

Pedig nagyon sok segítő szervezet és személy van - akár Magyarországon is. Az emberek, bármennyire elszegényedtek, még nagyon sokszor adakoznak jó és értelmes célokra. Elég példaként említeni az elmúlt hónapokban az SMA-val vagyis gerincvelői izomsorvadással szenvedő gyerekek kezelésére való pénzgyűjtést. Zsombor kezelésére február 17-én gyűlt össze a szükséges 730 millió forint. Egy másik kisfiú, Zente már óvodába jár. Az persze egy másik kérdés, hogy milyen világ lehet az, ahol egy kezelés vagy gyógyszer ára 730 millió forint?! De ugyanígy segítenek az emberek és gyűjtenek pénzeket különböző szervezeteknek, gyermekeknek, fajtamentésre és a sor még hosszan folytatható. Jó példa a tévéemberként híressé vált és a Ne Dobd Ki Alapítványt létrehozó Ellenbacher Attila , aki egy egész antennarendszert is kiépített a segítőivel. Általában a társadalom tagjai, legyenek gazdagok vagy szegények, többnyire névtelenül támogatnak ügyeket és programokat. Nem az 5 perc hírnévért és nem azért, hogy elmondhassák: tettek valamit. Csupán humanizmusból. A digitális világban is rendkívül sok kampány zajlik, elsősorban a közösségi portálokon vagy a különböző mobil platformokon. Aki segíteni akar, az rá tud ezekre találni.

Segíteni nem bűn és a szegénység sem az. Fejet elfordítani, nem cselekedni persze lehet, de attól  a problémák még jelen lesznek. Nyilván senkitől sem várható el, hogy megváltsa a világot és egyedül oldjon meg minden gondot. De a legfontosabb, hogy egyetlen ember is tehet a világ jobbá tételéért, a környezet védelméért vagy embertársai és az állatok megsegítéséért. A segítség mindig egy kis lépéssel kezdődik, amibe talán bele sem gondol az adott személy, hogy mégis mennyire sokat érhet és mekkora hatással lehet a rászoruló emberek és élőlények életére. Már egy mosoly vagy kedvesség is sokat segíthet valakin, hiszen nem tudhatjuk, hogy kinek milyen napja van vagy került éppen nehéz helyzetbe és éppen a mi jóságunkból, kedvességünkből nyerhet újra erőre. Mindez különösen akkor számíthat még többet, ha nekünk is feszült vagy nehéz napunk volt és mégis fontosnak érezzük, hogy másokon segítsünk vagy legalább mást jó kedvre derítsünk. Mert van, akinek egyetlen ölelés, jó szó vagy mosoly is az életet jelentheti.